Sláger FM

Sláger Kult | Péchy Cecília | Amikor a vendég nemcsak mesél az életmódjáról, hanem meg is kínál vele - Viszlát Yoyo! | Aki kérdez: S. Miller András

Episode Summary

Péchy Cecília táplálkozási tanácsadó, a Viszlát Yoyo alapítója, akivel az életmódváltásról, a jojóeffektusról és a szeptember 12-i budapesti workshopjáról beszélgetünk. Lassan öt éve készítem ezeket az esti beszélgetéseket, de ilyen fogadtatásban még nem volt részem. Cecília ugyanis úgy érkezett a felvételre, hogy meg is akarta mutatni, mit jelent számára mindaz, amiről beszél. Hozott nekem egy saját készítésű vegán ricottás-diós cukkinirózsát, gondosan bekészített hozzá tányért és evőeszközt, sőt külön dobozokról is gondoskodott, hogy amit a műsor után már nem bírok megenni, azt hazavihessem. Ritka figyelmesség volt, nagyon hálás vagyok érte. És persze megkóstoltam. Így aztán ezúttal szó szerint ízelítőt kaptam abból az életmódból, amelyet Cecília hét éve követ, és amelynek köszönhetően maga mögött hagyta az állandó fogyókúrák és visszahízások körforgását. Egykori balettnövendékként hosszú éveken át ismerte a súlykontroll minden szélsőségét, ma pedig azt tanítja, hogyan lehet finom ételekkel, új alapanyagokkal és megváltozott szokásokkal tartós eredményt elérni. Szeptember 12-én Budapesten, a Gastro Főzőstúdióban háromórás workshopot tart, ahol többek között vöröslencsés buci, kesutej, köleskörözött, humusz és paradicsomkrém készül. És azt is elmondja, pontosan mivel válthatjuk ki azokat a kedvenceiket, amelyek ártalmasak. ### A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora

Episode Notes

Péchy Cecília táplálkozási tanácsadó, a Viszlát Yoyo alapítója, akivel az életmódváltásról, a jojóeffektusról és a szeptember 12-i budapesti workshopjáról beszélgetünk. Lassan öt éve készítem ezeket az esti beszélgetéseket, de ilyen fogadtatásban még nem volt részem. Cecília ugyanis úgy érkezett a felvételre, hogy meg is akarta mutatni, mit jelent számára mindaz, amiről beszél. Hozott nekem egy saját készítésű vegán ricottás-diós cukkinirózsát, gondosan bekészített hozzá tányért és evőeszközt, sőt külön dobozokról is gondoskodott, hogy amit a műsor után már nem bírok megenni, azt hazavihessem. Ritka figyelmesség volt, nagyon hálás vagyok érte. És persze megkóstoltam. Így aztán ezúttal szó szerint ízelítőt kaptam abból az életmódból, amelyet Cecília hét éve követ, és amelynek köszönhetően maga mögött hagyta az állandó fogyókúrák és visszahízások körforgását. Egykori balettnövendékként hosszú éveken át ismerte a súlykontroll minden szélsőségét, ma pedig azt tanítja, hogyan lehet finom ételekkel, új alapanyagokkal és megváltozott szokásokkal tartós eredményt elérni.
Szeptember 12-én Budapesten, a Gastro Főzőstúdióban háromórás workshopot tart, ahol többek között vöröslencsés buci, kesutej, köleskörözött, humusz és paradicsomkrém készül. És azt is elmondja, pontosan mivel válthatjuk ki azokat a kedvenceiket, amelyek ártalmasak.

 

A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora