Sláger FM

Sláger Kult | Michael Kropf | A Budapest Balettől az Osztrák Tánctanács élére – Két otthon, több mint kétszáz koreográfia, egy élet a táncban | Aki kérdez: S. Miller András

Episode Summary

Michael Kropf koreográfus, balettmester, az Osztrák Tánctanács elnöke, aki pályájának meghatározó évtizedeit Budapesten töltötte. Sőt, a magyar táncművészetben is sikerület történelmet írnia. Bécsben született, ott kezdett balettozni, majd a budapesti Állami Balettintézetben tanult tovább. Táncolt Münchenben, Győrben, a Magyar Állami Operaházban és Kanadában, Budapesten pedig húsz-huszonöt évet élt. Egy súlyos Achilles-sérülés után balettmester lett a Madách Színházban, később koreografálni kezdett. Sokan a Máté Péter emlékére készült kézpantomimból ismerték meg, később pedig körülbelül százhúsz televíziós műsort, valamint hasonló számú opera-, operett-, musical- és balettprodukció fűződött a munkájához. 1995-ben saját együttest alapított, amely később Budapest Balett néven működött, fellépett a Magyar Állami Operaházban és külföldön is. Később a bécsi Volksoper művészeti vezetőjeként, Essenben első balettmesterként, Badenben kilenc éven át balettigazgatóként dolgozott. 2023-ban Karl Musil-díjat kapott, majd az Osztrák Tánctanács elnökévé választották. Különleges történetekből sincs hiány. Műkorcsolyázókat, ritmikus gimnasztikázókat és még bokszolókat is tanított mozgásra, egyebek közt kedves kolléganőm, Kisó, vagyis Kiss Orsinak is ő az egykori balettmestere – akinek lényegében a mai találkozásunkat köszönhetjük. Budapesttel egyébként végig szoros maradt a kapcsolata. Itt él a lánya, van itt egy háza és gyakran hazajár. Ahogyan ő mondja, otthonról hazafelé tart, amikor Bécsből Budapestre érkezik. December 22-én a Volksoper ismét műsorra tűzi a Max und Moritz című balettet, amelynek egyik koreográfusa ő volt. A darabot korábban öt évadon át játszották, ötvenhárom előadással és telt házakkal. Magyarországon is készül új munkára, az Europaballettel és magyar balettnövendékekkel. ### A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora

Episode Notes

Michael Kropf koreográfus, balettmester, az Osztrák Tánctanács elnöke, aki pályájának meghatározó évtizedeit Budapesten töltötte. Sőt, a magyar táncművészetben is sikerület történelmet írnia. Bécsben született, ott kezdett balettozni, majd a budapesti Állami Balettintézetben tanult tovább. Táncolt Münchenben, Győrben, a Magyar Állami Operaházban és Kanadában, Budapesten pedig húsz-huszonöt évet élt. Egy súlyos Achilles-sérülés után balettmester lett a Madách Színházban, később koreografálni kezdett. Sokan a Máté Péter emlékére készült kézpantomimból ismerték meg, később pedig körülbelül százhúsz televíziós műsort, valamint hasonló számú opera-, operett-, musical- és balettprodukció fűződött a munkájához. 1995-ben saját együttest alapított, amely később Budapest Balett néven működött, fellépett a Magyar Állami Operaházban és külföldön is. Később a bécsi Volksoper művészeti vezetőjeként, Essenben első balettmesterként, Badenben kilenc éven át balettigazgatóként dolgozott. 2023-ban Karl Musil-díjat kapott, majd az Osztrák Tánctanács elnökévé választották. Különleges történetekből sincs hiány. Műkorcsolyázókat, ritmikus gimnasztikázókat és még bokszolókat is tanított mozgásra, egyebek közt kedves kolléganőm, Kisó, vagyis Kiss Orsinak is ő az egykori balettmestere – akinek lényegében a mai találkozásunkat köszönhetjük. Budapesttel egyébként végig szoros maradt a kapcsolata. Itt él a lánya, van itt egy háza és gyakran hazajár. Ahogyan ő mondja, otthonról hazafelé tart, amikor Bécsből Budapestre érkezik. December 22-én a Volksoper ismét műsorra tűzi a Max und Moritz című balettet, amelynek egyik koreográfusa ő volt. A darabot korábban öt évadon át játszották, ötvenhárom előadással és telt házakkal. Magyarországon is készül új munkára, az Europaballettel és magyar balettnövendékekkel.

 

A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora