Sláger FM

Sláger Kult | Gergely Róbert | A generációkat összekötő hang – Aki az AI-t is legyőzte az élő zene erejével | Aki kérdez: S. Miller András

Episode Summary

Az ikonikus Gergely Róbert kétszeres EMeRTon-díjas színész, énekes évtizedek óta meghatározó alakja a hazai kulturális életnek – színészként, énekesként, alkotóként. És akit már gyerekként is meginterjúvolhattam, 1994-ben. A mostani beszélgetés apropója egy különleges új koncertsorozat, a Mindig jó, amely egy pálya lenyomata. Olyan műsor, amelyben a dalok mögött történetek vannak, döntések, felismerések és egy folyamatosan alakuló művészi gondolkodás. A Stefánia Palotában teltházakkal futó koncert a nagy sikerre való tekintettel újabb alkalommal tér vissza április 18-án, és már most látszik, hogy a közönség pontosan érzi, miről szól a produkció küldetése. Robi pályája színészként indult, miközben a zene szinte észrevétlenül nyitott meg egy másik utat. Az Emmanuelle sikere olyan pillanat volt, amely később mindent átírt az életében. Egy felvétel, amely mögött akkor még nem látszott, hogy korszakos sláger születik A mostani koncert különlegessége, hogy ezt a múltat nem nosztalgiaként kezeli, hanem újraértelmezi. Az Emmanuelle for ever ma már más jelentéssel szólal meg, új hangszereléssel, új gondolati háttérrel. És közben ott van mellette egy egészen friss irány is. A Mindig jó című dal például már a mesterséges intelligencia bevonásával született, majd élő zenészekkel újrajátszva kapott végleges formát. Egy kísérlet, amely túlmutat önmagán, és felteszi a kérdést, mitől lesz valami igazán hiteles a mai világban A koncert Gershwin dallamaival indul, egy gyerekkori élményből kiindulva, majd végigvezet egy olyan úton, ahol a musical, a sláger és a személyes történet folyamatosan egymásba ér. A La Mancha lovagja ikonikus dala ugyanúgy része ennek az estének, mint azok a szerzemények, amelyek generációk számára jelentenek kapaszkodót. Robi a korábbi társulati működést lezárta, a hangsúly áthelyeződött arra, ami igazán fontos maradt. A közvetlen találkozásokra, a zenére, a történetekre, és arra a kapcsolatra, amely a színpad és a közönség között jön létre. ### A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora

Episode Notes

Az ikonikus Gergely Róbert kétszeres EMeRTon-díjas színész, énekes évtizedek óta meghatározó alakja a hazai kulturális életnek – színészként, énekesként, alkotóként. És akit már gyerekként is meginterjúvolhattam, 1994-ben. A mostani beszélgetés apropója egy különleges új koncertsorozat, a Mindig jó, amely egy pálya lenyomata. Olyan műsor, amelyben a dalok mögött történetek vannak, döntések, felismerések és egy folyamatosan alakuló művészi gondolkodás. A Stefánia Palotában teltházakkal futó koncert a nagy sikerre való tekintettel újabb alkalommal tér vissza április 18-án, és már most látszik, hogy a közönség pontosan érzi, miről szól a produkció küldetése.
Robi pályája színészként indult, miközben a zene szinte észrevétlenül nyitott meg egy másik utat. Az Emmanuelle sikere olyan pillanat volt, amely később mindent átírt az életében. Egy felvétel, amely mögött akkor még nem látszott, hogy korszakos sláger születik
A mostani koncert különlegessége, hogy ezt a múltat nem nosztalgiaként kezeli, hanem újraértelmezi. Az Emmanuelle for ever ma már más jelentéssel szólal meg, új hangszereléssel, új gondolati háttérrel. És közben ott van mellette egy egészen friss irány is. A Mindig jó című dal például már a mesterséges intelligencia bevonásával született, majd élő zenészekkel újrajátszva kapott végleges formát. Egy kísérlet, amely túlmutat önmagán, és felteszi a kérdést, mitől lesz valami igazán hiteles a mai világban
A koncert Gershwin dallamaival indul, egy gyerekkori élményből kiindulva, majd végigvezet egy olyan úton, ahol a musical, a sláger és a személyes történet folyamatosan egymásba ér. A La Mancha lovagja ikonikus dala ugyanúgy része ennek az estének, mint azok a szerzemények, amelyek generációk számára jelentenek kapaszkodót.
Robi a korábbi társulati működést lezárta, a hangsúly áthelyeződött arra, ami igazán fontos maradt. A közvetlen találkozásokra, a zenére, a történetekre, és arra a kapcsolatra, amely a színpad és a közönség között jön létre.

A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora