Sláger FM

Sláger Kult | Dr. Farkas Gábor | A Zeneakadémia rektori székéből este még odaül a zongorához gyakorolni | Aki kérdez: S. Miller András

Episode Summary

Dr. Farkas Gábor zongoraművész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora tisztelt meg újra a bizalmával. A Zene Világnapja még ma is hatással van nindenkire, ezért aligha lehetne jobb alkalmat találni arra, hogy a muzsika erejéről, az élő koncert varázsáról és arról beszéljünk, merre tart Liszt egykori intézménye. Gábor több mint egy éve vezeti a Zeneakadémiát, közben változatlanul aktív koncertzongorista. A kettőt úgy egyezteti össze, hogy este sokszor három-négy órát gyakor, akár éjfélig. Liszt mondását idézi: egy kihagyott napot ő vesz észre, kettőt a barátai, hármat már a közönség. Rektorként közben egyre erősebben kapcsolná be Budapestet a nemzetközi zenei vérkeringésbe. A China Conservatory of Music növendékeivel közösen létrehozott Tutti program tavasszal Budapesten és Pécsett mutatkozott be, novemberben pedig magyar zeneakadémisták utaznak Pekingbe és Tianjinba. Olaszországban a Puccini Fesztivál környezetében készül új együttműködés, október végén pedig kanadai és New York-i útján is egyetemek vezetőivel tárgyal. A zongoraművészi pályája közben ugyanúgy halad tovább. A Hungarotonnál Mozart összes zongoraszonátáját rögzíti öt CD-n, a harmadik lemez már megjelent, a negyedik anyagát pedig nemrég vette fel. Ehhez a Bösendorfer külön hangszert biztosított számára, amelyet a Zeneakadémia növendékei és koncertjei is használhatnak. Gábor szerint az élő muzsikánál nincs jobb élnény. Egy megtelt Nagyteremben a közönség jelenléte visszahat az előadóra, és ettől ugyanaz a darab minden este másképpen születhet meg. A Zeneakadémiát ezért ő maga is zenei szentélynek nevezi. ### A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora

Episode Notes

Dr. Farkas Gábor zongoraművész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora tisztelt meg újra a bizalmával. A Zene Világnapja még ma is hatással van nindenkire, ezért aligha lehetne jobb alkalmat találni arra, hogy a muzsika erejéről, az élő koncert varázsáról és arról beszéljünk, merre tart Liszt egykori intézménye. Gábor több mint egy éve vezeti a Zeneakadémiát, közben változatlanul aktív koncertzongorista. A kettőt úgy egyezteti össze, hogy este sokszor három-négy órát gyakor, akár éjfélig. Liszt mondását idézi: egy kihagyott napot ő vesz észre, kettőt a barátai, hármat már a közönség. Rektorként közben egyre erősebben kapcsolná be Budapestet a nemzetközi zenei vérkeringésbe. A China Conservatory of Music növendékeivel közösen létrehozott Tutti program tavasszal Budapesten és Pécsett mutatkozott be, novemberben pedig magyar zeneakadémisták utaznak Pekingbe és Tianjinba. Olaszországban a Puccini Fesztivál környezetében készül új együttműködés, október végén pedig kanadai és New York-i útján is egyetemek vezetőivel tárgyal. A zongoraművészi pályája közben ugyanúgy halad tovább. A Hungarotonnál Mozart összes zongoraszonátáját rögzíti öt CD-n, a harmadik lemez már megjelent, a negyedik anyagát pedig nemrég vette fel. Ehhez a Bösendorfer külön hangszert biztosított számára, amelyet a Zeneakadémia növendékei és koncertjei is használhatnak. Gábor szerint az élő muzsikánál nincs jobb élnény. Egy megtelt Nagyteremben a közönség jelenléte visszahat az előadóra, és ettől ugyanaz a darab minden este másképpen születhet meg. A Zeneakadémiát ezért ő maga is zenei szentélynek nevezi.

 

A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora