Bajkó Edina színművész Marosvásárhelyről érkezett a stúdióba, szinte egyenesen a repülőtérről, méghozzá a Maladype Színház különleges előadása, a Pénelopeia apropóján. Edina számára ez az előadás fontos mérföldkő, hiszen ez az első magyarországi bemutatója. A Bánkon, a METTRIN Rendezvényközpontban játszott produkcióban a legendás szolgálólányokat alakítja, egy olyan sűrű, különleges színpadi világban, ahol a szöveg, a mozdulat, a zene és a fények pontos rendje együtt tartja meg az egész történetet. Balázs Zoltán rendezővel való találkozása régebbre nyúlik vissza, és Edina őszintén mesél arról is, hogy mennyire vágyott a közös munkára, miután korábban kimaradt egy fontos marosvásárhelyi próbafolyamatból. Aztán jött a Félelemkeresők, a Valaki, mint én, végül a Pénelopeia, amelyben már főszerepben állhatott színpadra. Beszélgetünk arról, milyen mentális és fizikai felkészültséget kíván ez az előadás, hogyan lehet egy bonyolult, tudományos nyelvezetű szöveget mozgással együtt megtartani, és mit jelent az, amikor egy szerep idővel már amolyan belső partitúra. Edina szerint onnantól kezdődik az igazi szabadság, amikor a színésznek már a következő mozdulaton vagy mondaton sem kell gondolkodnia, mert végre a gondolat mögé tud állni. Szóba kerül a tanítás is, hiszen Edina Marosvásárhelyen színpadi beszédet oktat. Versekről, szöveginterpretációról, fiatal színészekről, pályakezdésről és a színészi hivatás kiszámíthatatlanságáról is beszélgetünk. Különösen izgalmas hallani, hogyan látja az utánpótlást, és miért gondolja úgy, hogy a versmondás akkor válik élővé, ha az előadó valóban hozzáad valamit saját magából. ### A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
Bajkó Edina színművész Marosvásárhelyről érkezett a stúdióba, szinte egyenesen a repülőtérről, méghozzá a Maladype Színház különleges előadása, a Pénelopeia apropóján. Edina számára ez az előadás fontos mérföldkő, hiszen ez az első magyarországi bemutatója. A Bánkon, a METTRIN Rendezvényközpontban játszott produkcióban a legendás szolgálólányokat alakítja, egy olyan sűrű, különleges színpadi világban, ahol a szöveg, a mozdulat, a zene és a fények pontos rendje együtt tartja meg az egész történetet. Balázs Zoltán rendezővel való találkozása régebbre nyúlik vissza, és Edina őszintén mesél arról is, hogy mennyire vágyott a közös munkára, miután korábban kimaradt egy fontos marosvásárhelyi próbafolyamatból. Aztán jött a Félelemkeresők, a Valaki, mint én, végül a Pénelopeia, amelyben már főszerepben állhatott színpadra. Beszélgetünk arról, milyen mentális és fizikai felkészültséget kíván ez az előadás, hogyan lehet egy bonyolult, tudományos nyelvezetű szöveget mozgással együtt megtartani, és mit jelent az, amikor egy szerep idővel már amolyan belső partitúra. Edina szerint onnantól kezdődik az igazi szabadság, amikor a színésznek már a következő mozdulaton vagy mondaton sem kell gondolkodnia, mert végre a gondolat mögé tud állni. Szóba kerül a tanítás is, hiszen Edina Marosvásárhelyen színpadi beszédet oktat. Versekről, szöveginterpretációról, fiatal színészekről, pályakezdésről és a színészi hivatás kiszámíthatatlanságáról is beszélgetünk. Különösen izgalmas hallani, hogyan látja az utánpótlást, és miért gondolja úgy, hogy a versmondás akkor válik élővé, ha az előadó valóban hozzáad valamit saját magából.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora