Sláger FM

„104 évesen már kijelenthetem, hogy az őszinteség és a becsületesség jobban kifizetődik, mint a hazug élet” | Tatár Imre és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Episode Summary

Tatár Imre Aranytoll Életműdíjas újságíró a maga 104 évével az egyik legidősebb aktív könyvszerző Magyarországon, aki épp a negyedik kötetén dolgozik. Igaz, hogy manapság már diktálja a szöveget, de még ennyi idősen is tele van tervekkel. Volt autószerelő inas, munkaszolgálatos itthon és Ukrajnában, majd szökött hadifogoly a Szovjetunióban, de élete legnagyobb részében leginkább újságíró. Tényleges nyugdíjba vonulása óta veti papírra személyes emlékeit, illetve adja ki könyveit. Kiadójának, Zimber Szilvinek a jóvoltából S. Miller András meglátogathatta otthonában az alkotót. Kíváncsi volt, mi az a rendíthetetlen belső erő, ami ilyen szép életkort biztosított számára, s hogyan őrizte meg minden helyzetben a derűjét? # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.

Episode Notes

Tatár Imre Aranytoll Életműdíjas újságíró a maga 104 évével az egyik legidősebb aktív könyvszerző Magyarországon, aki épp a negyedik kötetén dolgozik. Igaz, hogy manapság már diktálja a szöveget, de még ennyi idősen is tele van tervekkel. Volt autószerelő inas, munkaszolgálatos itthon és Ukrajnában, majd szökött hadifogoly a Szovjetunióban, de élete legnagyobb részében leginkább újságíró. Tényleges nyugdíjba vonulása óta veti papírra személyes emlékeit, illetve adja ki könyveit. Kiadójának, Zimber Szilvinek a jóvoltából S. Miller András meglátogathatta otthonában az alkotót. Kíváncsi volt, mi az a rendíthetetlen belső erő, ami ilyen szép életkort biztosított számára, s hogyan őrizte meg minden helyzetben a derűjét?

A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.