Sláger FM

Festmények, borok, vezetői történetek | Sulciová Silvia és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Episode Summary

Sulciová Silvia 23 éven át nemzetközi felsővezetőként dolgozott különböző országokban és ágazatokban, ma pedig a hazai KKV-k működését támogatja, saját cégét és befektetéseit irányítja, valamint multis és KKV vezetőket, tulajdonosokat kísér személyes tanácsadóként és üzleti mentorként. A vezetők alkimistájaként vallja, hogy embereket vezetni egyszerre felelősség és művészet. Budapest belvárosában, a Hold utca-i Tokaj Art Wine Galéria falai között szeptember 10-én a nyári szünet után újraindul programsorozata, amely két hetente várja a vezetői, vállalkozói világ fejlődni vágyó résztvevőit. A „Leadership is Art, Do it Smart” estek a vezetői tapasztalatokon túl a bor, a művészet és az emberi beszélgetések lélektanáról is szólnak azzal a céllal, hogy új energiát kapjanak a vezetők a mindennapok terheit cipelve. Silvia szerint a festmények nyitják ki a másik agyféltekét, a közösség pedig a valódi kérdések és dilemmák őszinte felvállalásában segít. A mobiltelefonokat ilyenkor elteszik, és két-három-négy órára valóban jelen vannak. Az őszi témák a mentális egészségtől a reziliencián át a döntéshozatali csapdákig terjednek, olyan területeket érintve, amelyek minden vezetőt formálnak. Szó lesz arról, hogyan lehet a multis világból a KKV-szférába átlépni, miként lehet egy saját márkát felépíteni, vagy hogyan maradhat valaki hiteles vezető a folyamatos változások közepette. Silvia hangsúlyozza, hogy a felismerés önmagában kevés, a példák és a tudatos gyakorlás azok, amelyek valódi változást hoznak. Ezeken az esteken pedig nem előadások zajlanak, hanem élő beszélgetések, ahol a közönség is aktívan bekapcsolódhat. Munkájában a mentorálás, a tanácsadás és az önismereti munka ötvöződik. Az ügyfelei nevezték el a „vezetők alkimistájának”, mert képes a különböző módszerekből és három évtizedes tapasztalataiból valódi változásokra ösztönözni. Hisz abban, hogy a vezetés akkor válik valóban sikeressé, ha az ember képes reflektálni önmagára, és nemcsak cége, hanem saját mentális egészsége és kapcsolatai felett is felelősséget vállal. ### A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.

Episode Notes

Sulciová Silvia 23 éven át nemzetközi felsővezetőként dolgozott különböző országokban és ágazatokban, ma pedig a hazai KKV-k működését támogatja, saját cégét és befektetéseit irányítja, valamint multis és KKV vezetőket, tulajdonosokat kísér személyes tanácsadóként és üzleti mentorként. A vezetők alkimistájaként vallja, hogy embereket vezetni egyszerre felelősség és művészet.
Budapest belvárosában, a Hold utca-i Tokaj Art Wine Galéria falai között szeptember 10-én a nyári szünet után újraindul programsorozata, amely két hetente várja a vezetői, vállalkozói világ fejlődni vágyó résztvevőit. A „Leadership is Art, Do it Smart” estek a vezetői tapasztalatokon túl a bor, a művészet és az emberi beszélgetések lélektanáról is szólnak azzal a céllal, hogy új energiát kapjanak a vezetők a mindennapok terheit cipelve. Silvia szerint a festmények nyitják ki a másik agyféltekét, a közösség pedig a valódi kérdések és dilemmák őszinte felvállalásában segít. A mobiltelefonokat ilyenkor elteszik, és két-három-négy órára valóban jelen vannak.
Az őszi témák a mentális egészségtől a reziliencián át a döntéshozatali csapdákig terjednek, olyan területeket érintve, amelyek minden vezetőt formálnak. Szó lesz arról, hogyan lehet a multis világból a KKV-szférába átlépni, miként lehet egy saját márkát felépíteni, vagy hogyan maradhat valaki hiteles vezető a folyamatos változások közepette. Silvia hangsúlyozza, hogy a felismerés önmagában kevés, a példák és a tudatos gyakorlás azok, amelyek valódi változást hoznak. Ezeken az esteken pedig nem előadások zajlanak, hanem élő beszélgetések, ahol a közönség is aktívan bekapcsolódhat. Munkájában a mentorálás, a tanácsadás és az önismereti munka ötvöződik. Az ügyfelei nevezték el a „vezetők alkimistájának”, mert képes a különböző módszerekből és három évtizedes tapasztalataiból valódi változásokra ösztönözni. Hisz abban, hogy a vezetés akkor válik valóban sikeressé, ha az ember képes reflektálni önmagára, és nemcsak cége, hanem saját mentális egészsége és kapcsolatai felett is felelősséget vállal.

A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.