Sláger FM

„Az operettnek nincsenek se szentjei, se mártírjai” | László Ferenc és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Episode Summary

László Ferenc a neves színház- és zenekritikus érkezett S. Miller Andráshoz a Sláger KULT-ba, aki az operettjátszás múltjáról, jelenéről és jövőjéről osztotta meg gondolatait. Találkozásuknak több apropója is van. Egyrészt egy zseniális könyv, „Operettország – Pályaképek a Bécsi-Budapesti operett történetéből” címmel, másrészt egy különleges este a Benczúr Házban. A "Díva kalandozásai" című koncerthez Ferencnek nagyon is sok köze van, ahol Fischl Mónika, a jelenkori operettjátszás magyar primadonnája, Vivalditól Fényes Szabolcsig kalauzolja át a közönséget a zenei idők és stílusok sokszínűségén. Ezen az estén Silló István kíséri zongorán, miközben Ferenc házigazdaként és beszélgetőtársként megidézi a zenei világ emlékezetes pillanatait és sikereit, beleértve a barokk operacsillagok szeszélyeit és Honthy Hanna bombabiztos sikerérzékét is. ### A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora

Episode Notes

László Ferenc a neves színház- és zenekritikus érkezett S. Miller Andráshoz a Sláger KULT-ba, aki az operettjátszás múltjáról, jelenéről és jövőjéről osztotta meg gondolatait. Találkozásuknak több apropója is van. Egyrészt egy zseniális könyv, „Operettország – Pályaképek a Bécsi-Budapesti operett történetéből” címmel, másrészt egy különleges este a Benczúr Házban.
A "Díva kalandozásai" című koncerthez Ferencnek nagyon is sok köze van, ahol Fischl Mónika, a jelenkori operettjátszás magyar primadonnája, Vivalditól Fényes Szabolcsig kalauzolja át a közönséget a zenei idők és stílusok sokszínűségén.
Ezen az estén Silló István kíséri zongorán, miközben Ferenc házigazdaként és beszélgetőtársként megidézi a zenei világ emlékezetes pillanatait és sikereit, beleértve a barokk operacsillagok szeszélyeit és Honthy Hanna bombabiztos sikerérzékét is.

A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora