Sláger FM

A Kórusfesztiválon nem lehúz a zsűri, hanem segít, hogyan legyünk még jobbak | Hollerung Gábor és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Episode Summary

Hollerung Gábor Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes művész 1987-ben álmodta, majd rendezte meg az első Budapesti Nemzetközi Kórusversenyt és Fesztivált. Amint mondja, akkor még csak azt tudta, milyen rendezvényt nem szeretne. Olyat semmiképp, ahol üres kézzel és a zsűri által lehúzva mennek haza a kórusok. Azóta kezdeményezéséből hagyomány vált, s minden páratlan év tavaszán megrendezi az Európa szerte is neves fesztivált. A művész ennek lélektanáról mesélt S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban. # A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.

Episode Notes

Hollerung Gábor Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes művész 1987-ben álmodta, majd rendezte meg az első Budapesti Nemzetközi Kórusversenyt és Fesztivált. Amint mondja, akkor még csak azt tudta, milyen  rendezvényt nem szeretne. Olyat semmiképp, ahol üres kézzel és a zsűri által lehúzva mennek haza a kórusok. Azóta kezdeményezéséből hagyomány vált, s minden páratlan év tavaszán  megrendezi az Európa szerte is neves fesztivált. A művész ennek lélektanáról mesélt S. Miller Andrásnak a Sláger KULT-ban.

A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi, kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.