Sláger FM

"A szeretésbe nem kell belehalni!" | Csirmaz Luca és S. Miller András a Sláger KULT-ban

Episode Summary

Jobban bánjunk önmagunkkal, mint ahogyan velünk bántak? Tényleg bele kell halnunk a szeretésbe? Egyebek közt ezekre a kérdésekre is választ adott Csirmaz Luca pszichológus a Sláger KULT-ban. Luca az emberi lélek és a személyközi kapcsolatok elkötelezett vizsgálójaként ismert, és kutatóként szorongáscsökkentő intervenciók fejlesztésével foglalkozik. Célja, hogy egy olyan világot teremtsen, ahol az emberek sebezhetősége, egyedisége és érzékenysége értéknek számít. Az S. Miller Andrással közös beszélgetés apropóját első könyve, a "Mintatörés" adja, amely a kötődési minták lélektani hátterével és a biztonságos kötődés megteremtésével foglalkozik. A kötetben a szerző saját történetére is nagy hangsúlyt fektet, versekkel és rövid prózai szövegekkel illusztrálva a pszichológiai elméleteket. ### A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora

Episode Notes

Jobban bánjunk önmagunkkal, mint ahogyan velünk bántak? Tényleg bele kell halnunk a szeretésbe? Egyebek közt ezekre a kérdésekre is választ adott Csirmaz Luca pszichológus a Sláger KULT-ban. Luca az emberi lélek és a személyközi kapcsolatok elkötelezett vizsgálójaként ismert, és kutatóként szorongáscsökkentő intervenciók fejlesztésével foglalkozik. Célja, hogy egy olyan világot teremtsen, ahol az emberek sebezhetősége, egyedisége és érzékenysége értéknek számít. Az S. Miller Andrással közös beszélgetés apropóját első könyve, a "Mintatörés" adja, amely a kötődési minták lélektani hátterével és a biztonságos kötődés megteremtésével foglalkozik. A kötetben a szerző saját történetére is nagy hangsúlyt fektet, versekkel és rövid prózai szövegekkel illusztrálva a pszichológiai elméleteket.

A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep. S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői. Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora