Sláger FM

A Malév bejrúti járatának légi katasztrófáját vinné filmre Kapitány Iván

Episode Summary

A rendező hat részes, fikciós krimi-thrillerben dolgozná fel az 1975-ben történteket. Felsorolni is nehéz lenne, hogy hány film, sorozat és reklámfilm rendezése kapcsolódik Kapitány Iván nevéhez. A 60. születésnapját ünneplő rendező úgy érzi, a műfaj szinte mindegy is, rendezésével történeteket szeretne elmesélni. „Minden téma érdekel, amely fikciós. Amikor a valóságtól el lehet rugaszkodni és amikor ezt az alternatív valóságot mi magunk alakíthatjuk, rendezhetjük, ezt szeretem a leginkább. Mindig az fog meg, hogyan tudok egy történetet elmesélni, ez éltet” – árulta el a 95.8 Sláger FM-en Kapitány Iván, aki egy ideje legidősebb fiával közösen dolgozik a különféle produkciók sikerén. „Nem bátorítottam erre a szakmára, de nem is óvtam, féltettem tőle. Nem arról van szó, hogy beszippantotta, hiszen rendkívül tehetséges képzőművész. Egyszer csak úgy döntött, hogy kipróbálja magát ezen a területen is. Nagyon jól tette, hiszen rendkívül ügyes, tehetséges ezen a vonalon is. Fantasztikus érzés vele dolgozni, a meglátásait hallgatni egy-egy produkcióval kapcsolatban és természetesen nagyon büszke is vagyok rá” – árulta el a rendező, aki új, hatrészes fikciós sorozatot tervez. „Van egy tervünk a Malév 1975-ös bejrúti járatának légikatasztrófájáról. Egy hat részes sorozatot szeretnénk csinálni róla. Ez egy krimi-thriller lenne, amely a mi fikciónk szerint mutatná be az egész katasztrófát és a mögötte lévő dolgokat. Ezt szeretném megcsinálni, ez egy újabb műfaj lenne, amelyben ismét elmondhatnánk valamit” – tette hozzá a Sláger Reggel Extra műsorvezetőjének, Viktorin Tamásnak Kapitány Iván.